A WILK 2024 évi versenyét a tavalyi jól bevált útvonal kicsit módosított változatán futhatjátok! Ezen az oldalon lesznek fent az információk az útvonalról. Kérlek ezt nézzétek meg a verseny előtt újra, mert változhat! Útépítés, meteoreső, bármi közbe jöhet 🙂
Oszd meg ismerőseiddel is ezt az információt!
Miben különbözik és mi marad?
A szürke vonal volt a tavalyi, amit módosítottunk a pirosra. Ennek több oka is van:
A távolság a régi útvonalon 150 méterrel több volt, mint 5.3, ami a maratoni távot már 1.2km-rel hosszabbá tette. Ez az új viszont 5.32 km, amit nagyon sok kör lefutása után az órámmal mértem le. Ezt persze másokkal is lemérettem, szintén órával és a versenyen is egyeztettem a futókkal.
A másik fontos szempont az az, hogy ezen a külsőbb úton nincsenek kereszteződések, csak becsatlakozó utak. Könnyebb lesz a forgalom irányítás.
Át fogtok futni a sátron megint, az nagyon jó ötlet volt.

Új rövid táv útvonala

Közkívánatra egy rövidebb távot is kijelöltünk. Ez egy új versenyszám lesz, amit főleg a fiatalabb futóknak ajánlunk. Ez kicsit több mint 2 kilométer, ami szinte teljesen megegyezik a verseny többi útvonalával.
A kék vonal jelzi ennek a versenyszámnak az útvonalát, a kép tetején pedig látszik a két piros vonal, ami a nagyobb távoké.
Az Alltrails segítségével közelebbről is meg tudjátok nézni. Sajnos itt sem a magassági, sem pedig a távolság nem pontos.
A távolság hitelesítése eddig nem történt meg, mert nem volt végleges terv. Ha hitelesítjük arról értesítünk titeket!