UTT130 Megkergültek stílusban

OleeRun beszámolója

Eddigi legjobb Megkergültek élményem volt, már most, az elején el szeretném ezt mondani! Annyi mindentől függ, hogy milyen élményekkel tér haza az ember egy versenyről. A rendezés színvonala, az időjárás, a fizikai állapotom, hangulatom és hogy milyen sikeres volt a versenyem, mind befolyásolják. Egy csapat verseny hangulata valahol minden felett lebegve befolyásolja ezeket. Erre volt jó példa a 2023-as Ultra Tiszató, ahol a csapat hangulata elsöprő jelentőséggel bírt.

Előzmények

Ezt a csapatot, mint sok mindent, Levente barátunknak köszönhetjük. Az ő közösségformáló ereje, hozott össze minket ismeretlenül is, hiszen a csapatból én csak Istvánt ismertem, akivel szoktunk közösen futni.

A verseny előtti napon a közös szállásunkon találkoztunk először, kivétel Viktort, aki a verseny napján, reggel érkezett. Elég jól alakult a hangulat, már akkor is, de ez inkább csak egy gyors ismerkedés volt. Ráadásul István elég későn éjjel ért oda, megérkezte után nem sokkal én és Pola már aludni mentünk.

Még este egy fontos dolgot megbeszéltünk négyen, hogy eltérően az UltraBalatonhoz képest próbálunk együtt maradni. Futó mellett mindig legyen kerékpáros, mert nagyon meleg lesz, kelhet a segítség, illetve nagyon öltözködni sem kell. Az öltözködés az UB-n fontos, mert este hűvös van és az izzadt futó ruhában nem jó kerékpározni.

A csapat tagjai

Minden szempontból vegyes társaság voltunk, leszámítva a lelkesedésünket és ez is a lényeg! Marica egy energiabomba, aki biztos vagyok benne, hogy mindenhol jó hangulatot teremt. István, egy biztos pont, akire támaszkodhatunk mindannyian, nem véletlenül kapta a csapatkapitány posztot. Viktor sajnos kicsit a peremvidéken szörfözött, hiányoltuk is sokszor. Polában egy nagyon nyugodt és jó embert ismertem meg, aki igazi csapattag volt. Megállíthatatlan volt! Szerintem ha azt mondta volna valaki a végén, hogy na még egy kör skacok, ő indult volna el először! 🙂 Én voltam az ötödik, de rólam írjanak majd ők!

Megkergültek csapat

A verseny

A rajtunk elég korán kezdődött, mármint nekem, mert én inkább délután vagyok aktív. Persze mondhatnám, hogy igazán Istvánnak volt korai, aki kb. 3 órát aludt, de reggel nagyon frissnek tűnt ( jó ha van egy terminátor is a csapatban 🙂 )

A verseny elején igyekeztünk mindannyian a megadott átlagos tempónknál jobban menni, hogy mire jön a meleg, legyen tartalék a rendszerben. Nem beszélve arról hogy a bicaj is ki tud venni elég sokat, főleg melegben.

Nem néztem át előre, mikor kell futni nekem, úgy is adja magát a dolog, meg aztán ott van István a „karmester” :). Az én első szakaszom kicsit több volt mint 8 km, de a szakasz felénél Istvánnal megláttunk egy frissítőpontot, amire azt hittük, hogy a váltópont. Ő a biciklinek lépett oda én meg a futásnak. Pár száz méter toltam így, 3.40 körüli tempóban, de kiderült hogy az bizony nem az, menni kell tovább. Kellett 2 km mire helyreállt a pulzusom 🙂

A második szakaszom kicsit több, mint 5 km volt. Ekkor még elviselhető volt a hőmérséklet, de azért már érezni lehetett mi vár ránk. Ez néhány másodperccel rosszabb átlag is lett, de még mindig 4.50 belül lett.

A harmadik futásom megint 8 km körül volt. Ez volt a választópont, itt már nagyon meleg volt és volt bennem körülbelül 60 km bicaj is, amiből 8 km kemény sprint volt. Előző napokban próbálgattam, hogy milyen tempóban, mennyi folyadékkal tudok futni a délutáni kánikulában a napon. Az 5.20 tempót találtam ideálisnak, de ez a szakasz az elején árnyékos volt és könnyedén ment a 4.40 is. Ez eléggé feldobott, de aztán kiértem az árnyékból és mint akit szeneslapáttal vágtak arcon! Próbáltam tartani magam, de az lett belőle, hogy bele kellett sétálnom egy kicsit és végül 5.16 lett az átlag, ami még mindig oké, hiszen 5.30 átlagot kellett produkálnom az egészen. Szerencsére már túl voltam egy jó kis ebéden, így energiám volt, csak fulladtam a melegtől.

A negyedik szakaszom volt az utolsó. Nem fáztam, a színem is megvolt már, szép piros, szóval ha elsápadok is maximum rózsaszín lettem volna! 🙂 Kb 7 km, sok sétával és 5.50 átlag idővel. Nem voltam kimerült, az izomzatom is rendben volt, csak a meleg fojtogatott.

Köszönöm nektek az élmény! A csapat minden tagjának, a segítőknek és a rendezőknek! Szuper élmény volt!

Oszd meg ismerőseiddel is ezt az információt!

Mondj valamit erről

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Shopping Cart
Scroll to Top