INTRETECH FÉLMARATON futóverseny 2024 Kapuvár
A félmaraton táv hossza 21.2 kilométer, amelyet 5.3 kilométeres körökön keresztül kell teljesíteni a kapuvárRun -on. A futóversenyen egyéniben csak azok indulhatnak, akik betöltötték 13 éves korukat. Ha valaki fiatalabb, de szülői beleegyezéssel és saját felelősségére szeretne részt venni, az is szívesen látott. Nekik kitöltött szülői beleegyezést kell leadniuk, ami letölthető ide kattintva.
Csapatok:
A váltóversenyben két és három fős csapatok indulhatnak. A váltás a verseny központban, a célkapu előtti területen történik. A csapat egy chippel ellátott rajtszámot kap, amit át kell adni a váltáskor. Ezekhez a rajszámokhoz biztosítunk gumit.
A díjak:
Az egyéni futóversenyen abszolút eredmények mellett korcsoportonként is díjazzuk a versenyzőket. A váltóversenyben a csapatok versenyét csak abszolút kategóriában díjjazzuk.
Nevezési díj:
A nevezési díj tartalmazza a verseny hivatalos pólóját és a befutóérmét (előnevezés esetén garantáltan). A versenyt chipes időmérés segíti, melyet egyedi rajtszámra rögzített egyszer használatos chipen keresztül valósítunk meg. A rajtszámokon időben leadott előnevezés esetén a versenyző neve is szerepel.
Szintidő 6 óra, ami azt jelenti, hogy a versenyt 15 óráig be kell fejezni!
Reméljük, mindenki jól fogja érezni magát a versenyen, és izgalmas futásokkal, valamint emlékezetes élményekkel tér majd haza!
A kupa kiemelkedő futói:
Eddigi leggyorsabb futónk Lukas Kührer volt, aki 2023-ban 1 óra 24 perc alatt teljesítette férfiak között a 21 kilométert. Ezen a távon a női leggyorsabb futó VARGA Virág volt, aki szintén 2023-ban 1 óra 48 perc alatt ért célba. Ebben az évben 47 futó ért célba a futás eredményei ebből a mezőnyből lett a legjobb.
Eddigi nevezők
IntretechFélmaraton egyéni nevezők
# | Versenyző neve | Korcsoport | Neme | Egyesület | Szül. év | Státusz |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Győrvári Norbert | II korcsoport | 4Évszak Sportegyesület | 1989 | ||
2 | Lamqartasse Hamza | I korcsoport | 1996 | |||
3 | Kiss Róbert | III korcsoport | GYAC | 1977 | ||
4 | Kelemen Zsolt | III korcsoport | 1976 | |||
5 | Pintér Gábor | II korcsoport | 1981 | |||
6 | Kovacsics Tamás | II korcsoport | 1980 | |||
7 | Hegedus Eugen | II korcsoport | Spartan Training Group | 1982 | ||
8 | Lemonnier Gregoire | II korcsoport | 1986 | |||
9 | Tóth Géza | II korcsoport | NULL | 1978 |
Tételek összesen: 9
IntretechFélmaraton 3 fős csapatok
# | Csapat neve | Versenyszám | Státusz |
---|
Tételek összesen: 0
IntretechFélmaraton 2 fős csapatok
# | Csapat neve | Versenyszám | Státusz |
---|---|---|---|
1 | Egységben az erő | Intretech Félmaraton DUO |
Tételek összesen: 1