Már tudsz nevezni a
WILK KapuvárRun futóversenyre!

WINK MARATON futóverseny 2024 Kapuvár

A Wink Maraton táv hossza 42 kilométer, amelyet 5.3 kilométeres körökön keresztül kell teljesíteni. A futóversenyen egyéniben csak azok indulhatnak, akik betöltötték 16 éves korukat. Ha valaki fiatalabb, de szülői beleegyezéssel és saját felelősségére szeretne részt venni, az is szívesen látott. Nekik kitöltött szülői beleegyezést kell leadniuk, ami letölthető ide kattintva.

Csapatok:

A váltóversenyben két és három fős csapatok indulhatnak. A váltás a verseny központban, a célkapu előtti területen történik. A csapat egy chippel ellátott rajtszámot kap, amit át kell adni a váltáskor. Ezekhez a rajszámokhoz biztosítunk gumit.

A díjak:

Az egyéni futóversenyen abszolút eredmények mellett korcsoportonként is díjazzuk a versenyzőket. A váltóversenyben a csapatok versenyét csak abszolút kategóriában díjjazzuk.

Nevezési díj:

A nevezési díj tartalmazza a verseny hivatalos pólóját és a befutóérmét (előnevezés esetén garantáltan). A versenyt chipes időmérés segíti, melyet egyedi rajtszámra rögzített egyszer használatos chipen keresztül valósítunk meg. A rajtszámokon időben leadott előnevezés esetén a versenyző neve is szerepel.

Szintidő 6 óra, ami azt jelenti, hogy a versenyt 15 óráig be kell fejezni!

Reméljük, mindenki jól fogja érezni magát a versenyen, és izgalmas futásokkal, valamint emlékezetes élményekkel tér majd haza!

A kupa kiemelkedő futói:

Eddigi leggyorsabb futónk Andriy Naumov volt, aki 2008-ban 2 óra 22 perc alatt teljesítette férfiak között a 42 kilométert. Ezen a távon a női leggyorsabb futó Tetiana Vernigor volt, aki szintén 2008-ban 2 óra 44 perc alatt ért célba.


Wink Maraton egyéni Nevezési zónák

A kései nevezés esetében nem tudjuk garantálni, hogy a neved felkerül a rajtszámra. A helyszíni nevezés esetében a póló, ajándékok és befutóérem csak abban az esetben jár, ha marad.

Korai nevezési zóna
HUF9500
2024.05.28-ig
Részvétel a versenyen
Verseny pólója
Befutóérem
Ajándékok
Névre szóló rajtszám
Benevezek
Normál nevezési zóna
HUF10500
2024.07.28-ig
Részvétel a versenyen
Verseny pólója
Befutóérem
Ajándékok
Névre szóló rajtszám
Utolsó nevezési zóna
HUF11500
2024.09.28-ig
Részvétel a versenyen
Verseny pólója
Befutóérem
Ajándékok
Névre szóló rajtszám
Helyszíni nevezés
HUF13500
2024.09.29
Részvétel a versenyen
Verseny pólója
Befutóérem
Ajándékok
Névre szóló rajtszám

Csapat Nevezési zónák

A nevezési díjjak csapatagonként értendő

Korai nevezési zóna
HUF6500
2024.05.28-ig
Részvétel a versenyen
Verseny pólója
Befutóérem
Ajándékok
Névre szóló rajtszám
Benevezek
Normál nevezési zóna
HUF7500
2024.07.28-ig
Részvétel a versenyen
Verseny pólója
Befutóérem
Ajándékok
Névre szóló rajtszám
Utolsó nevezési zóna
HUF8500
2024.09.28-ig
Részvétel a versenyen
Verseny pólója
Befutóérem
Ajándékok
Névre szóló rajtszám
Helyszíni nevezés
HUF10500
2024.09.29
Részvétel a versenyen
Verseny pólója
Befutóérem
Ajándékok
Névre szóló rajtszám

Eddigi nevezők

WinkMaraton egyéni nevezők

#Versenyző neveKorcsoportNemeEgyesületSzül. évStátusz
1Zámbó ÁkosI korcsoport1995
2Balog ÁronI korcsoportBalatonfüredi Atlétikai Club2001
3Hegedus HajnalkaII korcsoportSpartan Training Group1980
4Nagy Csaba GyörgyIII korcsoportConcept2-Polar1974

Tételek összesen: 4

WinkMaraton nevezett 3 fős csapatok

#Csapat neveVersenyszámStátusz

Tételek összesen: 0

WinkMaraton nevezett 2 fős csapatok

#Csapat neveVersenyszámStátusz

Tételek összesen: 0

Akár Wink futócipőben készülhetsz!

Shopping Cart
Translate »
Scroll to Top