Már a 2023-as verseny alkalmával fejünkben tomboltak az ötletek, hogy mivel fejlesszük és javítsuk a következőt, a WILK 2024 -et. Persze ezek nemcsak tőlünk származnak, hanem ti is írtatok, vagy mondtatok jó dolgokat! Néhány ötlet, amiket szeretnénk megvalósítani:
Oszd meg ismerőseiddel is ezt az információt!
Az útvonal marad egy kis változtatással. A lakóövezetben futott kör egyik oldala szélsőbb utcába kerül. Itt kevesebb kereszteződés van és a távolság is pontosabb lesz. Az eddigi 5.4-ről 5.3 km-re csökken a kör.
Új távok is lesznek! Terveink szerint lesz egy 6H futam az ultra futó barátainknak és egy rövidebb a fiataloknak, ami 1.5-2km között lesz valahol.
Az eredményhirdetés nagyon sokáig tartott. Ennek oka a sok versenyszám és a sok korosztály. Sajnos ezt nem tudtátok kivárni még úgy sem, hogy folyamatosan osztottuk ki a nyereményeket. A megoldás az lesz hogy a korosztályok számát csökkentjük. Ez fent lesz a honlapon hamarosan.
A verseny idejére kulturális és gyerekprogramokat szervezünk nektek a központba.
A nevezési felületet áthelyeztük ide és próbáljuk egyszerűsíteni!